Szörnyeteg lettem
Akiket szerettem
Már megettem
Utoljára te maradtál
Még küzdök a vérszomjammal szemben
De nem bírom már
Még harapok beléd egyet
Aztán továbbállok gyorsan
Tudod a frászt kapom majd tőled
Amikor mozogni látlak holtan.

Ez az alvin szám szólt a füleimben tegnap reggel. egészen máshogy értelmeztem akkor mint most. mindig próbáltam rendes lenni mindenkivel. sokáig ezt is kaptam vissza, de egyre többen lettek akik kihasználták ezt. aztán már nem kihasználtak, hanem megaláztak, tönkretették az önbecsülésem. köztük olyanok is akiktől nem vártam volna. lenne egy kérdésem: HOGYAN KÉNE EZEK UTÁN KEDVESNEK LENNEM?! eladtam a szerelmet a barátságért, eladtak már szerelemért, olyan dolgokért utáltak amiket meg sem tettem. sajnálom elegem lett! oda jutottam, hogy gátlástalanul belegázolok bárki érzéseibe, és nincs bűntudatom.. egy kevés sincs. akármit teszek már nem érzek semmit. lassan az utolsó dologban is elvesztem a hitem amit még sikerült megőriznem.. lehet, hogy nem vagyok már képes mást szeretni? folyamatosan ugyanazon az emberen járatom az agyam. hiába lenne más lehetőségem is.. ráadásul ez veszélyes rám nézve. most jövök rá. nem érzek félelmet. már az éjszakától, az álmoktól sem félek. 3 dolog van amit még teljes valójában érzek. az egyik a fájdalom. érzem a pengét a bőrömön, érzem a tűt a húsban.  a második a füstmámor. mikor elmerülök a forró vízben, a kezembe veszek egy szál tüdőrákot és elfüstölöm. olyan jó érzés. füstmámor. a harmadik a zene amit én magam művelek. egyszerűen imádom Faustot a basszusgitáromat..de tényleg. csak az ő hangja ébreszti fel a lelkem.. nekem ennyi maradt. de ezt igazán szeretem!