egy találkozás. egy kockás szoknyát fúj a szél..alóla kivillan a csipkés combfix. nincs törénete, csak kitalálja. maga irányítja az egészet. minden fordítva történik. nem valóságos. feltámad a szél és messzire viszi a hó alól kivillanó tulipánok lefagyott szirmait. szomorú. a szirmok rakoncátlanul beüplnek egy-egy cipőtalp alá, és örök nyugalomra lelnek a betonra préselve. egy autó áll meg a kockás szoknyás lány mellett. a lány beszáll és soha többé nem látják a környéken. tudta, hogy így lesz, de nem érdekelte. úgy gondolta jobb lesz neki így.
valaki más.. egy sötét ruhás srác érkezik oda, ahol az elöbb még szíve szerelme állt. vár míg meg nem érkezik. ő még nem tudja, hogy a lány elhagyta őt egy jobb életért. ha megtudná.. összetörne szíve, lelke. csak vár és vár. cipője sarkával mégjobban a betonba dörgöli a szirmokat. egy pillangó meggondolatlanul rászáll egy sziromra, és a fiú véletlen eltapossa őt is. -mit tettem?!- gondolja. megölt egy ártatlan lényt. miért történhetett ez? ideges, mert a szerelme nem jelent meg. a szerelem elvonja a figyelmét a világról. amint ez a gondolat megszállta a fejét, sarkon fordult és nem várta vissza többé a lányt. a szíve összetört, mert titkon tudta, hogy sosem jön vissza. tudta, hogy sosem lehet boldog többé, ha szerelmes. így hátat fordított ezen érzéseinek és a világ gyönyörűségeinek megszállottja lett
cipője sarka koppan az aszfalton, mikor kiszáll az autóból. már nem érzi a hideg havas nyarat a levegőben. a tengervíz illata elnyomja. a tengervíz amely elönti a fél világot, talá az egészet. végigsétál a főúton és már nem hallani  cipője koppanását. egyre inkább ellepi a víz. először bokáig, aztán combig.. a végén már a feje búbját is elbújtatja. felhagy a légzéssel és átadja magát annak az életnek amire mindig vágyott. meghal, majd feléled újra és újra, míg meg nem tanul a mélyben életben maradni. ott örökre szabad és boldog lehet. végre.